"Azért válok, mert nem akarok hazudni." - Mondta akkor a feleségem. Ez valahol kapcsolatmentő terápia után, és az új faszijának küldött szívecskés emoji között történt. Megspékelte még pár Nők lapja caffe szintű divatos idézettel. Például olyannal, hogy "A boldog anyuka, a jó anyuka". 

Az egész életét hazugságban élte, ebben nőt fel és ez lett. Belekerültem én is. Szívtuk közösen a mérget a levegőben. Végül a lélegzetünk kifújásakor a saját magunk által gyártott toxikus anyaggal mi is hozzájárultunk a családunkat körülölelő levegő szennyezettségéhez. 

A történetem 22 évet ölel át. Elmesélem a mennyországot és a poklot is, amit többször megéltem.

A leírtakban a neveket megváltoztatom. A levelek, beszélgetések, üzenetváltások valódiak lesznek, úgy mit, ahogy a történet is.

Hogy miért is írom le? Mert segít feldolgozni azt az űrt, amit a család és gyerekek elvesztése okozott.

És akkor vissza a bevezetőre. „… nem akarok hazudni.” A kijelentése óta többször megtette. Telefonon, a bíróság előtt, személyesen.

Amikor, térdelve könyörögtem, hogy változzunk meg és küzdjünk még egyszer a családunkért, akkor az anyjától eltanult felemelt orr pozícióban csak annyit vágott oda: „ilyen korban az emberek már nem változnak”. Igaza lett… Maradt olyan, amilyen.

Véleményem szerint nem a boldog anyuka a jó anyuka. Hanem a felelőségteljes a jó. De ez majd a sztori későbbi részében kibontásra kerül.

Akkor csapassuk, jöjjön a válásom története!